Nehéz úgy írni egy utazós blogba, hogy még a reptérig sem jutottunk el, de ha már kértétek összeszedtem, hogy állunk most az előkészületekkel. 

Oltások

Röviden: mindenki kész

Mivel kifejezetten ritkán járok a gyerekekkel orvoshoz (szerencsére!), így most derült ki, hogy több, főleg ismétlő oltás is kimaradt az évek folyamán. Így, bár az úthoz magához csak 3 oltás kellett (amiból 2 amúgy kötelező lesz, csak később) szegénykéim 6 oltást kaptak fejenként. Az első kör még mesébe illő volt, Danika olyan bátran nyújtotta mindkét karját, hogy a doktornő is elámult. Csak sajnos elmúltak azok az idők amikor egy hónap alatt elfelejtettek mindent, így a következő 2 kör hangulata már inkább egy disznóvágáshoz hasonlított, főleg Vikinél. Mi sem jártunk jobban, ha már ott voltunk kaptunk meningitiszre meg tetanuszra is oltást, címszó sosem árt. Még jó, hogy az influenza elleni idén kimaradt.

A rendszer egyébként úgy működik, hogy útitervvel és oltásnaplóval felszerelkezve beballag az ember, és ott elmondják, hogy a világ egy nagyon-nagyon veszélyes hely, ahol gyakorlatilag minden sarokban lapul egy csendesen gyilkoló kór. Mikor mondtam, hogy még fél óra ebből és el sem indulok „megnyugtattak”, hogy Magyarország, sőt Európa sem jobb, a Sziget fesztiválon épp kanyaró járvány terjed (a briteket nem oltják alapból). Nem mondanám, hogy nagyon megnyugtató volt…

Bepakolás

Hónapokkal ezelőtt nyitottunk egy „Thaiföld dobozt” amibe gyűjtjük, amit viszünk. Van mellette egy lista is amire ráírjuk, ha valami hasznos az eszünkbe jut. Ha vége az útnak javítom és közzéteszem a listát.

Eredeti terveink szerint 2 kézipoggyász méretű bőrönddel mentünk volna, megúszva így mindenhol a sorban állást és a poggyászfeladás költségét. Teszt jelleggel el is mentünk így idén nyáron, és minden be is fért! Vittünk búvárcuccot, homokozószettet, társasjátékokat, alvóbabákat és ruhánk is volt bőven elég. (Mondjuk az nagyon vicces volt, amikor ugyanezen útra mindkét velünk jövő család nagyjából háromszor annyi cuccal érkezett) Két dologgal nem kalkuláltunk:

1: mint kiderült Danikánknak az otthon ott van, ahol az imádott vonatjai vannak. Végig honvágya volt, és amikor hazajöttünk 3 napig csak enni jött ki a vonatok mellől, még aludni is vitte a legkedvesebb darabokat. Ergo a béke végett muszáj vinnünk. Ráadásul az ominózus vonatszett a klasszikus Ikea fajtából van, jó nagy és nehéz sínekkel.

2: az utazás idejére több ünnep is esik, Télapó, szülinap, Karácsony. Mindenki jó tanácsa az volt, vegyünk cuccokat ott. Mivel azonban többször váltunk helyszínt így csomaghely szempontból mindegy itt vagy ott kerül bele az ajándék. Ráadásul könnyebb becsempészni a bőröndbe, mint a helyszínen rohangálni két gyerekkel. Egyedül a mini karácsonyfát -mert természetesen azt is vettem a Tescóban- hagyjuk majd magunk mögött.

Szóval vettünk nagyobb bőröndöt az útra.

Szállás, programok

A héten elutaztam pár napra anyukámmal meglátogatni bátyámék 1 hónapos babáját, így férjem vigyázott a két gyerekre. Nem sűrűn fordul elő, így kicsit bennem volt a félsz – bár azt nem tudom Tamásért vagy a gyerekekért aggódtam jobban. Kedden reggel ébreszt a telefon, amiben Tamás hív, hogy NAGYON nagy baj van! Mondanom sem kell, hogy a szívverésem kihagyott. Pár mondattal később rájöttem, hogy nem a gyerekek vannak kórházban, hanem a szingapúri szállásunkat mondták le. Ami persze, gáz, mert a. oda érkezünk 2 hét múlva és b. az egyik legnehezebben megtalált szállás volt, de azért annyit nem ért, hogy majdnem kiestem az ágyból. Amúgy mázlink volt, mert a tavaszi keresés óta épült egy hotel, ami így még nem volt teltházas. Igaz a képet elnézve a bőröndök lebegve férnek be, de ott ennek is örülni kell….

A programok is összeállnak lassan legalább az első pár hétre,bár az idő eltolódás-átállás miatt nagyon rugalmasak. Ha már szállás, azt is elmesélném, hogy Chiang Mai-ban a Booking.com-on angolul lefoglalt hotel visszaválaszolt magyarul. Kicsi a világ, a srác öt éve költözött oda. Ő is lelkes lett, hogy megyünk, mi is lelkesek lettünk, hogy lesz helyi erő – csak azt nem tudom a kért pálinkát hogyan reptetjük majd odáig...