Több okból is nehéz volt megírni ezt az utolsó bejegyzést, ez magyarázza a jó hónap csúszást. Egyrészről szomorúvá tesz, hihetetlen élményben volt részünk, aminek most vége lett, másrészről annyi és annyiféle mondanivalóm és tanácsom lenne, hogy nehéz belekezdeni egy összegzésbe. Végül úgy döntöttem, maradok a kérdés-válasz formátumnál, csokorba szedve a leggyakrabban elhangzókat.
Bár megjelenése nem annyira ikonikus, mint a Kuala Lumpur-i Petronas tornyoké, az 1999-ben átadott Baiyoke Sky Hotel megkerülhetetlen bangkoki látnivaló. A maga 309 méterével és 88 emeletével Thaiföld legmagasabb épülete és a világ hetedik legmagasabb szállodája. Amúgy nemsoká átadnak egy igen fura, körben kissé „megcsócsált” (Tamás szerint Tetris-kockákból álló) toronyházat, ami majd átveszi az első helyet. Ez lesz a MahaNakhon torony, a végső magassága kb. 5 méterrel lesz több a Baiyoke-nál.
Bangkok kihagyhatatlan látnivalója a királyi palota és benne a Wat Phra Kaeo templom a Smaragd Buddhával. Naívan azt gondoltuk, hétfő délelőtt biztos nem lesznek sokan. Ehhez képest már több száz méterrel előtte hömpölygött a tömeg: a kínai holdújéves turista csúcsszezon forgalmát megduplázta a nemrégiben elhunyt király ravatalát látogató talpig feketébe öltözött gyászoló nép.
Ha az ember két gyerekkel utazik, akkor muszáj időnként pihenőnapot tartani. A gyerekek igénylik, hogy kicsit elmolyolhassanak a játékaikkal, mi pedig ilyenkor pakolászunk, blogot írunk, fényképeket válogatunk, mosást és bevásárlást intézünk, stb. Ilyenkor általában sehova nem megyünk, vagy valami könnyű játszóteres-parkos programot választunk. Egy szép napos vasárnapon, délutáni pihenés gyanánt elmentünk a Lumphini-parkba, mely nevét arról a Nepáli városról kapta, ahol Buddha született.
Kórházlátogatás ugyan nem volt a tervezett látnivalók listáján, de egy ilyen hosszú útnál mi is éreztük, hogy elkerülhetetlen lesz. Pont azért jöttünk ezekbe az országokba Ázsián belül, mert a fórumosok tapasztalatai alapján az egészségügyi ellátás jobb, mint a miénk. Őszintén szólva itt Thaiföldön, látva az átlagos életszínvonalat és utcaképet lettek kétségeim a hír igaz voltát illetően, de szerencsére eddig nem kellett kipróbálni. Volt kisebb nátha, egy-egy kisebb hasmenés vagy hányás, de őszintén ezek otthon is előfordulnak, különösebb kezelést nem igényeltek. Aki még nem ismerné, nagyon ajánlom a rehidratációs folyadékot, csodát tesz.
Egyik nap sétáltunk, és megszólal Viki, hogy ő múzeumba szeretne menni. Elképzelésem sincs, honnan jött neki az ötlet vagy pontosan tudja-e egyáltalán mi az, de ki vagyok én, hogy gyermekem kulturális étvágyának útjába álljak – kerestünk hát egy gyerekbarát múzeumot neki.
Megérkeztünk Bangkokba, utunk utolsó állomására. Már van egy kellemes várakozásunk a karnyújtásnyira került otthoni létre: saját ágy, sült hurka és kolbász, jó magyar leves, kenyér és persze baráti beszélgetések. Érdekes dolog ez, a mindennapi élet apróságai csak akkor hiányoznak, ha elvesszük őket, addig fel se tűnik, hogy ott vannak.
Egy ismerősünk írta nemrég a Facebook-on, hogy az összehasonlítgatás az egyszeri utazó ismérve. Lehet benne valami :) De ha már Phuketet Siófokhoz hasonlítottam, akkor Ao Nang az andamán-tengeri Balatonfüred. Modern nyaralóváros szép természeti környezetben, ahol a part ugyan keskeny és kicsit zsúfolt, de akinek ez nem tetszik, akár minden nap elhajózhat egy másik közeli partra vagy szigetre.
Koh Lanta... csak rágondolni is mosolyt csal az arcomra. Nagyon-nagyon jól éreztük itt magunkat. Ismét gyerekkorom legszebb nyarai jutottak eszembe. Amikor egy szál törülközővel indultunk fürdeni a szolnoki Holt-Tiszta partjára, a nap utolsó sugaraiban fürödve ringtunk a mólón és ettük a cseresznyét, amit a fáról szedtünk.
Ez egy rendhagyó, filozofikus bejegyzés lett. Aki nem szereti az ilyesmit, annak röviden: Phuket Patong partja nagyon szép, de ettől függetlenül csak a nyüzsgést imádóknak ajánlanám... bár inkább nekik sem. Fényképek a galériában alább.