Több okból is nehéz volt megírni ezt az utolsó bejegyzést, ez magyarázza a jó hónap csúszást. Egyrészről szomorúvá tesz, hihetetlen élményben volt részünk, aminek most vége lett, másrészről annyi és annyiféle mondanivalóm és tanácsom lenne, hogy nehéz belekezdeni egy összegzésbe. Végül úgy döntöttem, maradok a kérdés-válasz formátumnál, csokorba szedve a leggyakrabban elhangzókat.

Milyen volt kisgyerekekkel utazni ennyire hosszan?

Őszintén mondhatom, az egyszerűsége minket is meglepett :) Gyerekeink az oda és visszaúton is szó nélkül elvoltak, megkockáztatom jobban bírták, mint mi. Az ottlétet imádták, egyáltalán nem hátráltattak minket semmiben. Konkrétan többször is beszéltünk róla, hogy nem lenne nagyon más az út, ha kettesben mennénk, kivéve talán az esti programokat és a nagyobb távolságú napon belüli utazásokat, ami nyilván kimaradt. Cserébe annyi szeretetet adtak és annyira összekovácsolt minket, mint családot az élmény, hogy az bőven kárpótolt. 

Ami kisebb nehézséget okozott, az az étkezés volt. Ahol Airbnb-s szállásunk volt – vagyis egy alapfelszerelt háztartás –, ott könnyebb volt sokkal, mert a reggelit és a vacsorát is meg lehetett oldani minimális főzéssel. Borsófőzelék, bolognai szószos tészta, paradicsomleves, kukoricaleves, tejbegríz, ilyesmi, ami időben nagy spórolás (pénzben nem), de a gyerekeknek nagyon jó volt időnként egy kis „hazai”. A teljesen önellátós helyeken bevallom embert próbáló volt a gyerekek csigalassú tempójában három étkezést kibírni, pláne, hogy azért két hónap után már mind „utáltuk” az ottani kajákat (na jó, inkább untuk... egy életre elég rizst ettem).

Amivel viszont abszolút nem volt gond, az az altatás: úgy elfáradtak minden nap, hogy simán aludtak emeletes ágyban, franciaágyban, külön ágyban – bárhogy :) Vittük a párnájukat meg az alsósbabáikat, így volt egy kis állandóság. Dani ebéd utáni alvása sem volt gond, a déli tűző napon amúgy sem szoktunk tengerpartozni, városban pedig általában alvásidőre időzítettünk hosszabb utazásokat. 

Egyébként nem annyira egyedülálló a kalandunk, mint gondoltuk, ez a 3 (!) kisgyerekes pár is ugyanitt volt ugyanekkor :) kicsi a világ....

Mi volt a három legszebb élmény?

Toronymagasan Szingapúr volt a nagy szerelmünk, és bár ezen belül már nehezebb a választás, én a Gardens by the Bay-t mondanám. Már csak azért is, mert emlékszem rá, hogy amikor bemutatták a tévében és újságokban jó 15 éve, mennyire szerettem volna élőben is látni. Hihetetlen élmény volt a Doi Inthanon-i hegygerinc túra is a maga 2500 méterével és a buja őserdőkkel minden irányban. Langkawi nagy meglepetés volt, ott a mangróve erdős motorcsonakozást említeném mert Tamás és Viki erre szavazott, bár nagy élmény volt a kábelfelvonó és az ívelt függőhíd is. Én harmadik helyre a Krabi mészkősziklái közti kajakozást tenném, egyszerre volt ijesztő és gyönyörű. De muszáj megemlíteni azt a földöntúli nyugalmat, amit Koh Lanta tengerpartján éreztünk, mert ennyire békés hely kevés van a földön :)

Mit változtatnék az útiterven?

Szó szerint hónapokat töltöttünk a szervezéssel! A helyszínek és szállások kiválasztása és sorrendbe szervezése, a tervezett programok és látnivalók listája, az helyi utazások megtervezése időigényes feladat. Viszont nagy előnye, hogy nagyobb meglepetések nem értek útközben, nagyjából ugyanígy mennénk, ha visszamehetnénk az időben :) Pár apróság: Phuketet kihagynám, illetve Bangkokra és Kuala Lumpurra is elég 4-5 nap. És legközelebb – na ez se holnap lesz – pedig 6 hétre megyünk, mert ennyire messze azért sok ám az a 67 nap :) Igazából majd minden szállást, de legalább a környéket ajánlanánk, ha valakinek segíthetünk ötletekkel írjon nyugodtan és küldjük a címeket.

Mit csomagolnánk másképp? Mi az, amit mindenképpen vinnénk?

Közkívánatra a csomagolást és csomagunk tartalmát megosztottuk indulás előtt. Amin tuti változtatnék, az a gyerekeknek szánt szórakoztató eszközök mennyisége lenne. Annyira féltünk a hosszú repülőúttól, hogy brutálisan túltoltuk az olvasnivaló, színező, filctoll stb. vonalat. Ami maradna: gyerekek útinaplója és egy doboz színes ceruza, hogy minden nap lerajzolják az élményeiket, egy mesekönyv, alvósjáték, egy színező, egy kártya, egy társas, a legókészlet és kész. Igen, meglepetésre a legó nagyobb siker volt, mint a vonatkészlet, ráadásul lényegesebben könnyebben volt szállítható.

Ruhából csak olyat vinnék, amiért nem kár, ha ottmarad és könnyen kezelhető, mert sajna az ottani mosás minősége elég változó. Meleg ruha egyáltalán nem kell, legközelebbre még az egy szem sportcipőt is átgondolnám, ha a reptérre ki tudunk jutni szandálban a tél közepén. Az orvosság is tök fölösleges volt, persze azért nem biztatnék senkit, hogy hagyja azt itthon :) Az alap főzőkészlet jó volt és el is fogyott, de ehhez persze konyha is kell, szállodába fölösleges vinni. Én mindig magammal viszem a saját kispárnámat is, bárhova utazom, segít elaludni idegen helyen. Az anya-parán sokat segített egy gyerekeknek bekészített Tena betét is (köszi Viki a tippet), amivel áthidalható a „nekem most rögtön pisilni kell” infarktusa egy ismeretlen városban – kvázi mobilvécé :)

Amit viszont mindenképpen vigyetek: egy vékony kendő, zsebben elférő hátizsák, fényvédő stift, baseballsapka gyerekeknek, pisilőtölcsér lányoknak. A kendő mindenre jó: véd légkondinál és erős napsütésnél, templomi viselet, piknik vagy strandtakaró – tisztára  tisztára, mint a Pom Pom meséiben :) A baseballsapkát, főleg ha tépőzáras, fel lehet könnyen kötni ha nem kell, a pisilőtölcsér pedig nélkülözhetetlen Ázsiában, bár megjegyzem itthon is nagyon hasznos.

Mi maradt meg a gyerekeknek az útból? Megérte-e belevágni?

Egyelőre meglepően sokmindenre emlékeznek – Danika állandóan magasvasutat, toronyházakat, meg sztupákat épít –, de hosszútávon ez nyilván kopni fog. Azért reméljük, hogy a személyiségükbe beépül, hogy láttak a sajátunktól eltérő kultúrákat és életformákat, ami segíti őket a nyitott és okos felnőtté válásban :) Amúgy az utazás célja nem az volt, hogy ők maradandó élményeket szerezzenek maguknak, hanem hogy mindannyian világot lássunk. És nekünk megmaradtak a szép emlékek, amiben meglepően sokat segít ez a blog - ami nem jött volna létre ha ti nem kéritek és követitek, köszönjük ezúton is! :) Igazából mindenkinek ajánlanám, hogy ha nem is feltétlenül a világnak, de önmagának mindenképpen írjon rendszeresen, mert különben elfelejtődnek aegy utazás mindennapjai. Az út legszebb mellékhatása a szeretet sokszorozódása volt, a gyerekek imádnak egymással lenni azóta is és engem is sokkal többször babusgatnak meg - remélem ez nagyon sokáig megmarad :) Összességében abszolút megérte, nagyon szép út volt! Szingapúrba egyszer még nagyon visszamennénk...