Ez egy rendhagyó, filozofikus bejegyzés lett. Aki nem szereti az ilyesmit, annak röviden: Phuket Patong partja nagyon szép, de ettől függetlenül csak a nyüzsgést imádóknak ajánlanám... bár inkább nekik sem. Fényképek a galériában alább.
Thaiföld 67 milliós lakossága nem meglepő módon erősen támaszkodik a turizmusra. Évi 30 millió turista látogat ide és átlag 9 napot tölt itt – összehasonlításképp ugyanez az adat Magyarország eseteben 3,5 millió és 4 nap. A thaiföldi turizmus a GDP jó 20%-át adja és a foglalkoztatásból is nagy szeletet hasít ki, Magyarországon ugyanez az arány 5%. A beérkező turisták számának trendje növekvő, üteme gyorsul a kínaiak miatt, akiket állítólag egy ott népszerű, Thaiföldön forgatott film ihletett meg. És miért ne? Thaiföld turista szempontból stabil bel- és külpolitikájú ország hihetetlen természeti adottságokkal, veleszületett vendégszeretettel és vonzó árakkal. Messze ez a legolcsóbb lehetőség télből a nyárba menni, így Európából is népszerű célpont, a látogatók ötöde jön innen. A legnagyobb arányt amúgy most már a kínaiak képviselik, minden negyedik turistát ők adják.
A szezon viszont nem hosszú, így a helyieknek rövid idő alatt kell sok pénzt keresniük. Mivel a turista jön és tényleg mindent megvesz a helyi árak vastag többszöröséért, így ez könnyű lehetőségnek számít. Egyetemen kedvenc tárgyam volt a játékelméleti dilemmák. Abban volt egy példa, hogy egy szigeten először egy tehén volt, jutott neki elég étel, föld és ital, lett 500 kilós, a példa kedvéért 5000 Ft haszonnal. Aztán a szomszédnak is lett tehene, de így már csak 400 kilósra nőhetett, így a profit is 4000 Ft lett. Aztán lett egy harmadik tehén is, de már csak 300 kilósak tudtak lenni... És ez így megy egyre tovább, míg végül az össz súly/profit nem tud növekedni, mert a sziget eltartó ereje véges. A profit negatívba megy át és végül a tehenek is éhen halnak...
Egész Thaiföldön olyan érzésem van, hogy a turizmusból származó bevételt annyira próbálják növelni, hogy az most már túlment az egyensúlyi ponton. Malajziához képest már Chiang Mai-ban is érezhetően erősebb volt, de Phuketen aztán orrba vágott a kapitalizmus. Minden, de minden arról szól, hogy a turistáról a lehető legtöbb bőrt le lehessen nyúzni. Már érkezéskor a reptéren kezdődött, ahol akkora a fejetlenség, hogy csak másfél óra alatt sikerült taxit szereznünk. A reptéri kihajtási díj 100 baht (1 baht kb 8,3 Ft, az egyszerű átszámolás kedvéért simán tegyetek egy nullát az összegek végére!) a semmire, mert nyilván mindenki kihajt. A szálláson közölték, hogy kártyával fizetni 3% felár lesz - ez mondjuk általános trend az egész országban. A bankautomata minden készpénz-felvétnél összegtől függetlenül felszámol extra 200 baht „kezelési költséget” (mindezt a nemzetközi kártyás kp-felvét díjain felül!) és persze le is van limitálva 20 000 bahtra a max kivehető összeg. Phuketen – szemben minden már várossal – bankfiókban sem adnak ezen összeg fölött pénz és ugyanezt a díjat számolják fel. Csak a példa kedvéért vegyen fel minden turista egyszer pénzt, és fizessen egyszer szállást mondjuk 15 000 baht-ért – csak ez a kettő évi 20 milliárd baht, vagyis Szeged költségvetése ötször!
A parton percenként jön valaki eladni valamit, furulyát, gyékényt, nyakláncot, fürdőruhát, jetski-zést, parasailing-et, üdítőt, jégkrémet stb. Ennek egy része még hasznos is lehetne- pl. napozógyékény reggel, aloe vera este, főtt kukorica napközben. De ebben a mértékben már nagyon-nagyon zavaró! Az utcán sétálva is lépten nyomon „zaklatják” az embert, mindenki el akar adni valamit. És mindent a normál turistaár többszöröséért... Kedvencem a parasailing volt (kb. motorcsónakkal felhúznak egy körre siklóernyővel), amiból a parton legalább 8 volt. Lemértük, hogy nincs 2 perc a menetidő, amiért 1500 bahtos kérnek el. És mentek vele, állandóan, egész nap!! Egy helyi ember ül minden biztosítás nélkül a köteleken és irányítja az ernyőt, hogy a parton ugyanoda érkezzen vissza, ahol már csatolják is fel az új fuvart. Döbbenetes volt.
Mi nyilván semmit nem vettünk (de bocs, egy gyékényt igen, mert 3 hétig vagyunk a szigeteken, a homok nagyon ragad mindenbe és csak 200 baht volt), de enni nekünk is kellett. 2 sima és 2 gyerekmenü a McDonald’s-ban majd 800 baht volt, de egy sima reggeli sem állt meg 400 alatt. Összehasonlításképp Chiang Mai-ban italokkal együtt is 400-ból bőségesen megvacsoráztunk, de pl. Malajziában ugyanez a Mekis menü is csak harmadennyi volt.
Egész Thaiföldre igaz, hogy a turista látványosságoknál két ár van, helyi és külföldi. Én ezzel speciel egyet is értek! De az árak olyan mérvű emelkedésével, hogy az egy éve kiadott útikönyv vagy az internetes fórumok által adott árak jelenleg mindenhol 20-40%-kal magasabbak, már nem! Kifejezetten drága lett bemenni egy nemzeti parkba és mindezt az amúgy is túlárazott útiköltség mellé. Apropó útiköltség – na, az itt a horrorok horrora az európai turistának. Nincs sem helyi, sem távolsági tömegközlekedés, mindenre meg kell alkudni valakivel. Ismét csak egy példa – drágább kijutni a 15 percre lévő kikötőbe, mint venni egy jegyet a 3 órás kompútra...
Visszatérve a tehenes példára: Thaiföld, de különösen a Phuket/Pattaya duó, mely együtt a turizmus negyedét adja, elérte azt a pontot, ahol már egyszerűen nem éri meg. Ha mindent összeadunk, akkor ennyiből már bőven kijön egy nyaralás a Seychelle-szigeteken is.
Az is elgondolkodtató mit csinálnak azzal az irdatlan sok pénzzel, amit a turisták itthagynak. Mert nyoma – sajnálom ezt mondani – nemigen van. Nagyon szegény ország benyomását kelti, ha kicsit is kimozdulunk a szállodából...
De hogy ennek a mega hosszú fejtegetésnek valami happy endje is legyen, egy pár szót mondanék Koh Lantáról is, ahova Phuketről jó 3 órás kompozással érkeztünk pár napja. A tengerpart gyönyörű, majdhogynem egyedül vagyunk a parton, a parasailing és a jet-ski tilos, a reggelit a kertben szolgálják fel, vacsora a teljes naplementés, homokos tengerparton van... Majdnem túl nagy a nyugalom, de most jól esik :) Részletek később! :)
(a cikkben szereplő képek mindegyike Phuketen készült)
