Utazás: Szingapúr, Malajzia, Thaiföld

Chiang Mai 5. - Rajapruek Park és elefánttúra

2017. január 11. - Sz. Kriszta

Minden relatív:) Amikor még Chiang Mai-ban voltunk, úgy éreztem, ennél azért vannak jobb helyek a földön és alig vártam a tengerpartot. Több minden is közrejátszott ebben: kifogtunk egy soha nem látott esős, borult időjárást, a város maga csalódás volt, mert hiába szép a környéke, minden messze van, és valahogy a programszervezésünk sem volt a legjobb, sorozatban nyúltunk mellé. Aztán megérkeztünk Phuketre, és hirtelen Chiang Mai-i élményeink fényesebb színt kaptak, végül is jó volt ott:)

Mi a baj Phukettel? Ez itt bizony a turistaborzalom maga, a fogyasztói társadalom oltára. Nagyjából Siófokhoz tudnám hasonlítani, de annál nagyságrendekkel durvábban. Minden lépésnél el akarnak adni valamit, minden a normál turistaár tízszeresébe kerül, tömegnyomor és káosz van. Ha mindehhez hozzátesszük a 30 óra folyamatos esőzést, akkor elképzelhetitek azt a depressziót, amiben az elmúlt napokban voltunk. Legalábbis mi, mert a gyerekek tök jól elvoltak a szobában, végre nyugodtan legóztak, színeztek, vonatoztak es a merülőforralóval készített virsli is poén volt. Aztán tegnap végre – 10 nap után először – pár órára kisütött a nap és futhattunk a tengerbe. Átgazoltunk a töméntelen szeméten, amit a parton és a vízben hozott a vihar és végre megértettük, miért is jöttünk ide. Mert a part valóban gyönyörű....

De most még visszakanyarodnék Chiang Mai-ra a kronológia kedvéért. Az eső ugyan átrendezte kicsit a programokat és a kedvünket, de mi azért még begyömöszöltünk két jó programot a végére. A Rajapruek királyi park az uraldó 60 éves uralkodásának örömére épült 2006-ban, eredetileg egy expo szerű rendezvényhez. Ami olyan jól sikerült, hogy a park azóta is üzemel és évi 4 millió látogatót vonz. Nem véletlenül, szerintem az egyik legjobb park volt eddig és az eső ellenére is mind találtunk valamit, aminek örülhettünk. Vikinek pillangókert, Daninak bogárgyűjtemény, nekem egy csodálatos orchideakert, Tamásnak a központi épület és az azt körülvevő díszpark tetszett. Ha esetleg valaki merengett, mit jelent a név, ezt véletlen tudom: a nemzeti virág, a Cassia Fistula thai neve, ami pont a tavaly elhunyt király születésnapján virágzik :)

Utolsó napra maradt – vártuk a jó időt, ami csak nem jött el – az elefánton lovaglás (elefántolás?). Röviden és tömören: soha többet :) Én az elefánt pucér háta közepén ültem végig a jó egy órás túrát, ami kb. másfél méter széles és jó csontos is, a leszállás fájdalmasabb volt, mint a szülés. Na jó, nem, de közel :) A gyerekek nem féltek, ők imádták a programot. Én a 3 méter magasságban, egy 3000 kilós állat hátán minden kötél vagy kapaszkodó nélkül ülő gyerekeim látványától frászt kaptam. Ami meglepett, hogy egy elefánt napi 150 kilót eszik és ugyanennyit iszik – ezek után nem csoda, ha csak napi 3-4 órája marad aludni. Úgy szívta be az ennivalót a kezünkből kilószám, hogy csak pislogtunk. Az biztos, hogy így vagy úgy, de életre szóló élmény volt elefántháton menni a dzsungelben a meredek patakmeder felett...

A bejegyzés trackback címe:

http://azsia-gyerekkel.blog.hu/api/trackback/id/tr5212118621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu