Chiang Mai látnivalóinak ékköve toronymagasan egy templom - Wat Phra That Doi Suthep - ami a közeli hegyen épült úgy 1000 méter magasságban. Hétköznap délelőtt mentünk és így is durván hömpölygött a tömeg az amúgy valóban nagyon szép, gazdagon aranyozott templomnál és a hozzá vezető 200+ lépcsőn.

Kaptunk jó bőven „áldást” a szerzetestől kókuszvíz formájában, sőt én még a jóslópálcikákat is kipróbáltam. A tanács: „minden rendben lesz, ne idegeskedjek, csak lassuljak le”. Mondjuk mióta otthagytam a multi létet eszerint élek, de azért kiváló tanács :)

A templomon kívül még a közelében fekvő királyi nyári rezidenciára voltunk kíváncsiak, nem véletlenül. Hatalmas, csodaszép park olyan rózsakerttel, hogy otthon is megirigyelnénk. Nagyon kellemes sétát tettünk, Danika egész virágtengert hordott össze a hajamba :) Érdekes látni, hogy otthoni szobanövények természetes közegükben mekkorára tudnak nőni, én például nem tudtam, hogy a mikulásvirág egy egész nagy bokor. Azt már megszoktuk, hogy a templomok előtt le kell venni a cipőt és mindig van egy kendő is nálam az illendő öltözethez, itt azonban Tamás ruházatát kifogásolták, így kapott egy szép kék hosszúnadrágot, amit a palotaőr segített felkötni :)

A rákövetkező nap pihenésképpen elmentünk a „Grand Canyonba” egy nagyot csobbanni. Mivel a magas sziklákról be lehet ugrani a vízbe, veszélyes helynek minősül és így kötelező a mentőmellény – amiben amúgy meglepően relaxáló csak úgy lebegni. Nekem és Daninak bejött a hely, kicsit retro Tisza-tó feeling :) Mondjuk azon mindig mosolygok, hogy mi fürdőzünk, a helyiek meg kabátban nézik. Ez amúgy egy bányató – valószínűleg nálunk is meg lehetne csinálni, szerintem jópofa.